Magyar kutatónők kapták az UNESCO díját - nlcafe

Csapó Edit a gyógyszerek hatóanyagát kísérő vegyületek vizsgálatáért, Kubinyi Enikő pedig a kutyák és az emberek öregedésével kapcsolatos kutatásaiért kapta az elismerést.

Kivételes tehetségű, a kémiában és az etológiában előremutató munkát végző magyar kutatónőknek ítélte idén az akadémikusokból álló zsűri a L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért nevű díjat és az azzal járó négymillió forintot – írja az Index. A díjjal azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő váljon elismertté és ismertté, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A díjat szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni – írják a díjról szóló közleményben.

Az egyik díjazott Csapó Edit, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetének főmunkatársa. Ő olyan aranytartalmú vegyületeket vizsgál, amelyek fluoreszkáló szenzorként a gyógyszerek hatóanyagainak útját kísérik végig a szervezetben; kutatásai hasznosak lehetnek egyes betegségek, például az Alzheimer- és a Parkinson-kór kezdeti felismerésében is. Vizsgálatainak eredményei a jövőben a hatékonyabb és eredményesebb gyógyszerfejlesztéseket segíthetik.

Forrás: nlcafe.hu